PÁLYÁZATOK
Mivel cégünk a WinPlast Kft. nem csak nyílászáró gyártással, hanem beépítéssel is foglalkozik – amit már az ügyfeleink 80%-a kér is – a Magyar Falu Vállalkozás-Újraindítási Program című felhívására benyújtott, GINOP_PLUSZ-1.2.2-22-2022-01159 azonosítószámmal nyilvántartott és elnyert pályázathoz kapcsolódóan tájékoztatásul közöljük, hogy a fejlesztésünk célja az volt, hogy bővítsük a szolgáltatásaink körét, megvalósítsunk nagyobb projekteket, beruházásokat amelyeknél a helyszín megközelítése miatt sok esetben át kell hidalni a humán erőforrás kapacitás korlátait.
Az említett pályázatban két eszközzel sikerült támogatni vállalkozásunkat.
A beszerzett KS 400 Offroad vákuumos üvegemelő és mozgató robot segítségével növekedtek az elvégezhető munkáink, így professzionális, szakszerű és pontos munkavégzést biztosít a számunkra. Eddig a terepviszonyok és külső körülmények miatt nem megoldható, vagy emberi erőt próbáló, szinte alig mozgatható nyílászáró szerkezetek helyére emelése esetekben 4-5 fős csapat segítségét igényelte. Most a robot által 1-2 ember el tudja végezni biztonságosan a beemelést. Ezenfelül a precíz beépítéssel minimalizálódik a szerkezetek sérülésének az esélye (pl.: karcolások, üvegrepedés és törés) továbbá ezzel javul a munkabiztonság is, esetleges balesetveszély elkerülését szolgálja.
Az eszköz által a kivitelezési munkáinkat tekintve minőségben és szakértelemben is olyat tudunk nyújtani, amivel az ügyfél igényeit szélesebb körben tudjuk kiszolgálni, az elégedettségük a mi profitunkhoz hozzájárul. A megrendelőink nem csak magánszemélyek, hanem a könnyebb munkavégzés hatására egyre több céges projektben, beruházásban is részt tudunk venni. Ezáltal nem zárjuk ki a nagyobb nyílászáró szerkezettel rendelkező munkákat sem, ami a cégünk egyértelmű fejlődését eredményezi. A másik megvásárolt eszköz a BOSCH GLL3-80 vonallézer és a hozzátartozó BT150 állvány. Az elvárt precíz gyártásunkhoz szükséges milliméter pontos nyílászáró méret levételében és a beépítési pontosság meghatározásában elengedhetetlen segédeszközzé vált.
Pályázat benyújtásának időpontja: 2022. február 24.
Pályázati záró feltételek teljesítése, ezzel a projekt megvalósulásának időpontja: 2022.10.25.
Projekt összeköltsége: 11.518.812 Ft
A Támogatás intenzitása: 70 %
Elnyert pályázati összeg: 8.063.168 Ft (előleg 4.031.584 Ft)
Elszámolás folyamatban.